Az esélyegyenlőség napján kormányzati egyeztetés a Parlamentben

Május 5-én, az esélyegyenlőség napján egyeztetett egymással Magyarország Kormánya és a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT).

Az esemény házigazdája Mátrai Márta, az Országgyűlés háznagya volt, aki hangsúlyozta a fogyatékossággal élő emberek elfogadásának fontosságát.

Az egyeztetésen részt vett Nyitrai Zsolt, stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott, aki köszöntőjében elmondta, hogy Magyarország Kormánya kiemelt figyelmet fordít a fogyatékossággal élő emberekre. Nyitrai Zsolt az ülésen bejelentette, hogy megnyílt az út egy új, stratégiai együttműködés kialakítására a FESZT és a kormányzat között, ami elősegítheti az egyetemes tervezés és az akadálymentesítés ügyét is.

Czibere Károly, az EMMI szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára előadásában ismertette a kormányzat fogyatékos emberekért tett intézkedéseit, valamint tájékoztatást adott az intézmény-kiváltási folyamathoz kapcsolódó aktuális feladatokról is. Az államtitkár fontosnak és eredményesnek tartja a kormány és a civil szervezetek közötti párbeszédet. Köszöntőjében a hamarosan elinduló, 1500 megváltozott munkaképességű ember munkába állását támogató, 4,2 milliárd forintos uniós forrású, a rehabilitációt elősegítő foglalkoztatási programról is tájékoztatta az ülés résztvevőit.

Földesi Erzsébet, a FESZT elnöke prezentációjában kitért az eddig elért eredményekre. A szervezet elnöke beszámolt a fogyatékossággal élő nők helyzetével kapcsolatos modellkutatásukról, a nemrég lezajlott sikeres tudatosságnövelő programjukról, valamint a nemzetközi szerepvállalásukról is. Távlati célként a kormánnyal történő szoros együttműködést és a már létező jó gyakorlatok minél szélesebb körben történő bemutatását határozta meg.

Az egyeztetés további részében a felek megvitatták az intézménykiváltáshoz és a korai intervencióhoz kapcsolódó teendőket is.

Az ülésen részt vett Nyitrai Imre, az EMMI szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára, Szekeres Pál, a fogyatékos emberek társadalmi integrációjával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos, valamint dr. Tapolczai Gergely, az Országgyűlés Népjóléti Bizottsága Fogyatékossággal élők ügyeinek albizottsági elnöke is.