A fogyatékossággal élő emberek hangját is meghallgatják az EU új, fejlesztéseivel kapcsolatos tárgyalásokba

Néhány nappal ezelőtt, 2017. május 19-én a Tanács elfogadott egy új, a Fejlesztésről szóló Európai Konszenzust (Konszenzus) fogadott el – mely a három európai uniós Intézmény, az Európai Parlament, az Európai Bizottság és a Tanács által elfogadott közös nyilatkozat – létrehozva a fejlesztési együttműködés új keretrendszerét az Európai Unió és a tagálamok számára.

A dokumentum egy direkt válasz az EU-tól az Agenda 2030 a Fenntartható Fejlődésért című dokumentumra, melyet 2015 szeptemberében fogadott el a világ 193 vezetője.

Az European Disability Forum (EDF), az európai fogyatékosügyi fórum üdvözli a dokumentum elfogadását, mert aúj lendületet ad a fogyatékos emberek tényleges befogadásának és megfelelő politikai erőfeszítéseket tesz a Fogyatékossággal élő emberek jogairól szóló ENSZ egyezmény (CRPD) végrehajtásáért és ellenőrzéséért.

A Konszenzus megerősíti az Agenda 2030-ben és az Európai Fogyatékosügyi Stratégia végrehajtásáról készült Haladási Jelentésben vállalt elkötelezettséget, melynek célja, hogy aktívan fejlesszék a fogyatékos emberek befogadását, megszüntessék a marginalizálódásukat, és előmozdítsák, érvényesítsék az emberi jogaikat.

A Konszenzus egy világos és pozitív válasz a CRPD Bizottság által 2015-ben az EU első jelentése kapcsán tett zárókövetkeztetéseire. A CRPD Bizottság azt javasolta, hogy „szisztematikus megközelítéssel a főáramba biztosítsák a fogyatékossággal élő emberek jogait az EU valamennyi nemzetközi együttműködési politikájában és programjában” illetve, hogy „vezető szerepe legyen a fogyatékosséggal élő embereknek a befogadó Fenntartható Fejlesztési Célok végrehajtásában” (10. oldal).

2016 novemberében az EDF a társszervezeteivel levelet küldöt Neven Mimica-nak, a Nemzetközi Együttműködés és Fejlesztés európai biztosának, hogy külön kérje az EU-t egy döntéshozatali keretrendszert a CRPD fejlesztési együttműködéssel kapcsolatos végrehajtására. Sürgették Mimica biztos urat, hogy biztosítsa a fogyatékos emberek teljeskörű bevonását az EU Fejlesztési Konszenzusának létrehozásába és hogy tegyen különleges intézkedéseket a fogyatékos emberek jogainak és befogadásának főáramúsításáért. Nagy öröm számunkra, hogy kérésünket meghallgatták.

Mindazonáltal megjegyezzük, hogy a dokumentumban az adatokat nem különítették el a fogyatékosság alapján, így ez nincs összhangban a Fenntartható Fejlesztési Célokkal (SDG-k).

Ebben világosan szerepel, hogy „az indikátorokat el kell különíteni, például a jövedelem, nem, életkor, nemzetiség, migrációs státus, fogyatékosság és földrajzi elhelyezkedés alapján” (bevezetés).

Ezek az adatok létfontosságúak a fogyatékos emberek befogadásához, melynek hiánya esetén fennáll a veszély, hogy kimaradnak, láthatatlanok lesznek a nemzetközi együttműködési programok számára.

Végül az EDF szeretné megosztani az aggodalmait a dokumentum átfogó trendjeivel kapcsolatban, amelyek a biztonságra, migrációkontrollra és a magánszektorral való együttműködésre koncentrálnak, például az egészség területén (53. paragrafus).

Az EDF ismételten kiemeli aaz Agenda 2030 koncepciója melletti elköteleződését, mely a szegénység minden formáját felszámolni kívánja, és egyenlőséget kíván teremteni.

Az EU új Fejlesztési Konszenzusában az alábbi hivatkozások vonatkoznak a fogyatékosságra:

  • 16. paragrafus az emberi jogokról (6. oldal): „Az EU és tagállamai továbbra is kulcsszerepet játszanak annak biztosításában, hogy senkit se hagyjanak el, függetlenül a nemzetiségétől, nemétől, életkorától, fogyatékosságától, vallásától vagy hitétől, szexuális orientációjától és nemi identitásától, migrációs státusától, attól, hogy hol él és más faktoroktól.
  • 30. paragrafus arról, hogy senkit sem szabad “elhanyagolni” (11. oldal): Összhangban azzal az alapelvvel, hogy senkit sem szabad elhanyagolni, az EU és tagállamai különös figyelemmel kísérik azokat, akik hátrányos, sérülékeny és marginalizált helyzetben vannak, beleértve a gyerekeket, idős és fogyatékos személyeket, valamint az LMBTI és őslakos személyeket.”
  • 31. paragrafus a fogyatékosságról (11. oldal): „A világon a fogyatékos emberek becsült száma 1 milliárd fő, akiknek a 80%-a a fejlődő országokban él. A fogyatékossággal élő emberek gyakran a társadalom legszegényebbjei közül valók, és nagyon komoly megbélyegzéssel és megkülönböztetéssel szembesülnek. Az EU és tagállamai figyelembe veszik a fogyatékos emberek speciális igényeit a fejlesztési együttműködéseik során. A fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ egyezménnyel összhangban erőteljesen előmozdítják a fogyatékos emberek jogait és hathatós intézkedéseket tesznek annak érdekében, hogy biztosítsák a társadalomba történő teljes befogadásukat és a munka világában való egyenlő részvételüket.